Paraziták
A kutyáknak rendszeres belső és külső parazita elleni kezelésekre van szükségük. Gyakori külső parazita a bolha, a kullancs, a tetű és a rühatkák. A jelentősebb belső élősködők pedig a bélférgek. A legtöbb parazitás megbetegedés sokáig rejtve marad a tulajdonos elől, olykor eleinte ki sem mutathatóak. A parazita ellenes szerek általában rövid ideig hatnak, ezért a leghelyesebb a kutya életkorától és életmódjától függő rendszerességgel védekezni. A MANCSOK Állatorvosi Rendelő az alábbi protokollt javasolja:
Kölyökkutyák
Az orsóféreg kölyökkutyák a leggyakoribb bélférge, ami ráadásul az embert is megfertőzheti. A kölykök először a méhen belül vagy az anyatejjel veszik fel a parazita lárváit, ami aztán vándorol a szervezetükben. A kifejlett férgek a kutya vékonybelében élnek, ahol mikroszkopikus méretű petéket raknak ezerszám a bélsárba, amelyek a külvilágra kerülve 2 hétig érnek, majd évekig fertőzőképesek maradhatnak. Ezért az első féreghajtást úgy kell ütemezni, hogy az lehetőleg megelőzze a kölykökben az első kifejlett férgek megjelenését a vékonybélben és a peteürítést, ami az alomtestvérek masszív fertőzéséhez vezet. Ez ugyanis a belső szervek súlyos, maradandó károsodását okozhatja, nem beszélve a férgek táplálékelvonásáról és toxinjairól, ami aztán az egész szervezet és vele az immunrendszer legyengüléséhez vezet. Ha a megvásárolandó kiskutya hasa kitágult, dobszerűen feszes, de bordái és csigolyái kilátszanak, akkor nagyon valószínű, hogy a tenyésztő megfeledkezett a féreghajtásról, aminek súlyos következményei lehetnek, ezért jobb a vásárlástól elállni!
A kutyák, mint említettük, már az anyaméhen belül is megfertőződhetnek, ezért az orsóférgek kifejlődésére és a peték megjelenésére a bélsárban 21 napra van szükség. A vándorló lárvákat nem, illetve nem teljesen tudjuk elpusztítani, ezért a kölyköket 2 hetes életkorban ajánlott először féregteleníteni valamely a kifejlett fonalférgek ellen hatékony szerrel. Ezt követően 2 hetente kell újra kezelni őket, vagyis 4, 6 és 8 hetes életkorban. Feltétlenül kérdezze meg a tenyésztőtől, hogy ez megtörtént-e? Ha nem, álljon el a vásárlástól vagy azonnal kezdje meg a kiskutya kéthetenkénti féregtelenítését, feltétlenül azelőtt, hogy hazavinné, különben a kölyök elfertőzheti az Ön környezetét. Ha szabályosan megtörtént az első négy féreghajtás, akkor a kölyköket fél éves korukig havonta, ezt követően pedig minden kutyát legalább 3 havonta ajánlott féregteleníteni. A féreghajtások hatékonyságát évente bélsárvizsgálattal lehet ellenőrizni, ami azért hasznos, mert az egyes féreghajtó szerek csak bizonyos féregfajtákra hatnak, így előfordulhat, hogy még a rendszeresen kezelt ebek is masszívan fertőzöttek. A féreghajtó szerek nem védik meg a kutyákat az újrafertőzéstől, így a kutya bármely életmódot folytat, az élete során fertőződhet különböző bélférgekkel, amelyek közül nem egy a tulajdonost egészségét is károsíthatja. A folyamatos védekezés ezért nem csak magánügy, de közügy!
Ha az anyakutyát nem kezelik bolha ellen, akkor előfordulhat, hogy a kicsinyeit azonnal megfertőzi. A bolhairtó szerek általában nem használhatóak a szoptató, vemhes anyákon és az újszülött kölykökön. Az egyetlen javasolható termék a Frontline spray, amivel az anyakutyákat és a kicsinyeit is be lehet fújni. Fonalférgek ellen több hatékony és biztonságos készítmény is kapható, mi az első kezelésekre leginkább a paszta formátumúakat ajánljuk. Később, általában 6 hetes életkortól használhatóak a tabletták vagy azon spot-on (felcseppentendő) készítmények, amelyek a bolhákat, a rühatkákat és a különböző fonalférgeket, köztük az orsóférget is elpusztítják. Ebben az életkorban amúgy is tanácsos elkezdeni a rendszeres, havonkénti bolha elleni kezeléseket.
Anyakutyák
A leghelyesebb az anyákat a kifejlett kutyák szokásos kezelései mellett külön kezelni orsóférgesség ellen a pároztatás és az ellés előtt is, majd együtt kezelni a kölykökkel.
Kifejlett kutyák
Mivel a kutyák egész életük során bármikor megfertőződhetnek a különböző bélférgekkel, ezért általában 3 havonta ajánlott őket féregteleníteni és évente bélsárvizsgálattal ellenőrizni a kezelések hatékonyságát. A külső paraziták közül a bolha és a kullancs a leggyakoribb. A tüdőférgesség nálunk ritka, a szívférgesség pedig leginkább a külföldről behozott vagy az utaztatott kutyákat veszélyezteti, de Magyarországon is elterjedt annak egy rokona, ami kevésbé veszélyes, de az embert ugyanúgy megfertőzheti. A külső paraziták ellen havonkénti rendszerességgel kell védekezni.
A felnőtt kutyák külső és belső parazitózisainak a megelőzésére rendelkezésre álló szerek közül a tabletták, a nyakörvek és a spot-on készítmények a legpraktikusabbak. A bélférgek ellen kapható sok megbízható tablettás készítmény, amelyeket 3 havonta alkalmazunk. A külső paraziták ellen nyakörvek és a spot-on (felcseppentős) készítmények általában megbízhatóan védenek a bolhák ellen, a kullancsok ellen viszont változó az eredményességük.
Újonnan szerzett kutyák
Minden újonnan szerzett, kapott, talált vásárolt kutyát azonnal, majd 2-3 hét múlva ismételten kell féregteleníteni egy fonál és galandférgek ellen egyaránt hatékony készítménnyel.
Utazás a kutyával
Mielőtt külföldre utazik a kutyával, érdeklődjön az állategészségügyi feltételek felől. Sok ország követel paraziták (pl. galandférgesség és kullancsosság) ellen kezeléseket a beutazás előtt meghatározott időpontban. Más országokban pedig egzotikus betegségek fordulnak elő, mint a szívférgesség Dél- és Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban, amit bölcsebb megelőzni, mint kezeltetni, ezért az indulás előtt kérdezze meg az állatorvosa véleményét.
Az ember érintettsége
Komoly probléma, hogy a kutyák parazitás megbetegedései fertőzőek. Más állatokat és sok esetben az embert is megbetegíthetik. A leggyakoribb problémát az orsóférgek okozzák, amelyek kisgyermekekbe kerülve több kórformát is előidézhetnek. A galandférgek akár halálos megbetegedést is okozhatnak! Ezért a rendszeres féreghajtás a kutya tulajdonosának erkölcsi kötelessége. Ma, a veszettség elleni védőoltással egyidőben kötelező a kutyákat széles terápiás skálájú készítménnyel kezelni, de ez csak évente egy alkalom, vagyis több, mint a semmi, de nem elég. Azonban senki ne gondolja azt, hogy a kutyatartás tiltásával meg lehet oldani ezt a problémát, hiszen nagyon sok állatfaj orsóférgessége veszélyezteti az embert. Ha elűzik a kutyákat, jönnek más állatok, amelyek fertőzöttségét nem tudjuk kordában tartani. Ezért is inkább hasznos kutyát tartani, de fontos az, hogy a kutyatartók tisztában legyenek a felelősségükkel a kedvenceik, saját maguk és a családtagjaik, valamint a játszótereket látogató gyermekek egészségvédelme érdekében.
Dr. Csikós Károly
állatorvos
MANCSOK Állatorvosi Rendelő
http://mancsok.hu